Buda Maraton

Kaufmann Brigitta II. helyezése a Buda Maratonon
Rövid élménybeszámolója:
Május elsejével kezdetét vette a montis szezon, a hagyományos Buda Maratonnal. Mivel szinte a szomszédunkban rendezték, így adott volt, hogy elindulok rajta, nincs nyűg az utazással, korán keléssel, szinte egy szokásos szombati edzésnapnak betudható. Sajnos pár nappal előtte egy áldásosnak nem mondható vírusnak köszönhetően beállt a nyakam ami igen magas pulzussal és levertséggel próbált eltántorítani, de a napokig tartó C vitamin kúrának köszönhetően tűrhető állapotba sikerült hoznom magam a verseny napjára. Ez az az esemény, ahol nagyon figyelni kell a megfelelő rajtra, mivel az egész mezőnyt egyszerre indítják, és egy hátsó pozícióból már nagyon nehéz a keskeny, nyomvályús utakon előzgetni, így megpróbáltam minél előrébb helyezkedni és a reptéri szakaszt jól meghúzni. A pálya nagyjából folyamatos hullámzásból áll, előzőleg a 3/4-ét sikerült bejárnom, de maradtak ismeretlen részek benne, mint pl. a Virágosnyeregtől levezető a Stravan csak “sikítós DH”-nak nevezett lejtmenet és utána egy jó kis percekig tartó kaptató vissza a nyeregig. Sajnos már az első emelkedőn éreztem, hogy nem vagyok top formában, (halkan jegyzem meg, hogy szívem szerint kiálltam volna) magas pulzus, szinte nulla erő, így rááltam egy monoton egyenletes tempóra, hátha az majd bevisz a célba. A tömeg miatt nem nagyon tudtam, hogy hol állhatok helyezésileg, míg nem a második virágosnyeregi mászásnál egy hölgy bekiabálta, hogy 5-ik vagyok. Gyors fejszámolást végeztem, Dósa Eszti, Poór Brigi tuti két kört megy, akkor legrosszabb esetben is bronz, így muszáj volt tovább hajtanom magam. A Hármashatárhegy tetejére vezető sziklás ösvényt már nagyon vártam, kíváncsi voltam, hogy ilyen tömegnél vajon hogyan lehet majd abszolválni, lehet-e látni a megfelelő nyomot, illetve egyáltalán lesz-e mód útvonalat választani. Szerencsére nagyjából mindenki beállt a libasorba és körülöttem ugyanolyan sebességű emberek voltak, így egy tempóban fel tudtunk jutni, nem kellett a kiállók miatt megállni, esetleg tolni. A csúcs után szerencsére jött egy hosszabb lejtmenet, volt idő pihenni, kezdtem is magam jól érezni, míg el nem értük az utolsó célig tartó kb. 4-5 km-es enyhén emelkedő szakaszt. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem figyelmesen hátra, nem esett jól, így még jobban visszavettem, mondván mindjárt itt a cél, míg nem az utolsó 300m-en hátbacsapott egy coffee ride-os kollegina, Zöld Évi. Nem is a felbukkanása volt meglepő, mert előzetes latolgatások alapján úgy gondoltam jóval előttem lesz, hanem leginkább magamat leptem meg, hogy ennyire nem ügyeltem a pozíció megtartására. Nagyon jó lecke volt, így megpróbáltam a negatív érzést pozitívvá váltani, és csak a tanulságot levonni belőle, a cél a célnál van, egy méterrel sem előtte. Így másodikként értem be Master1-ben, abszolútban pedig harmadikként. A célban meglepetésemre Kriszti várt, nagyon jó volt csapattagot látni :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Facebook

Get the Facebook Likebox Slider Pro for WordPress